Tizenkettedik epizód: Újrairt történelem

 A hosszú háborúk alatt az elfek és az orkok ellen, az emberek létrehoztak egyszerű királyságokat a maguk népéből. A vezetőjük az Athena klán volt, és azok az emberek, akik képzettek voltak a mágiában.

A hatalmukkal védték a népüket, fenyegetésekkel tartottak rendet, és alkalmanként kisebb vagy nagyobb háborúkba bonyolódtak.

A rend gyorsan helyreállt, amikor az Athena klán vezére, Shuniman egyesítette azokat a területeket, amelyeket ma Adenként és Elmore-ként ismerünk. Elmoreden-nek nevezte el a királyságát, ő pedig a trónra ült, mint császár. A háromágú koronát, amely őseinek a homlokát ékesítette, ékkövekkel díszített aranykoronára cserélte, és úgy tette a saját fejére. Úgy vált ismerté tanítványai körében, mint egy, az istenekével közel egyenlő jelenség.

Shuniman császár aggódott az embereknek adott élet végessége miatt. Az a tény, hogy Gran Kain, a halál és a rombolás istene volt teremtőjük, alsóbbrendűségi érzést adott az embereknek. Továbbá, a többi nép maradéka által mesélt történetek nagyon lealacsonyítóak voltak a föld új urai számára. Az új királyságuknak szüksége volt egy új mítoszra; egy új történelemre, amely bizonyítja nekik, hogy milyen nemes lények.

Végülis, egy nagyszabású vallási reformon keresztül, Shuniman Einhasad-ot tette meg az emberek istenévé, Gran Kain helyett. A mítosz és a történelem megváltozott, és a fekete mágia használóit, valamint Gran Kain követőit üldözni kezdték. A vallási reform nemzedékeken keresztül folytatódott, és végül minden ember elhitte, hogy Einhasad, a jó istennője volt a teremtőjük, Gran Kain pedig egyszerűen a gonoszság istene. Amikor ezt Gran Kain megtudta, csak nevetett válaszul:

„Még akkor is, ha nem szolgálnak engem, nem fogok dühöngeni. De nem értem az ostoba embereket. Hogy gondolták átformálni az eget a kezükkel? Tényleg kisebb az ég, mint a felfogóképességük?”

Tizenharmadik epizód: Elmoreden és Perios

Amíg Shuniman császár és az Elmoreden királyság növekedett és fejlődött, addig a tenger túloldalán lévő Gracia-i területeken még mindig a zűrzavar volt az úr. Garcia földrajza változatos volt és veszedelmes, és míg rengeteg emberi csoport harcolt az uralomért, nem volt elég erejük ahhoz, hogy egységes kormányzatot hozzanak létre. Aprócska királyságok pettyezték a tájat, maguknak követelve a területeket, kisebb csetepatékat és nagyobb csatákat vívva egymással ahogy harcoltak az uralomért.

Eljött a nap, amikor Elmoreden erős hadserege behatolt az országba a nyugati tengeren keresztül, és Garcia királyságai szövetségre kényszerültek egymással a saját védelmük miatt. A földrész királyságainak és nemességének többsége meghalt a folyamatban. A túlélő nemesség felnőtt a hatalomhoz. Végül az Elmoreden-i inváziót visszaverték, a támadás azonban mégiscsak segítségére volt Gracia egyesült királyságának a megalapításában. Ezt a királyságot Perios-nak hívták.

Ezek után Perios és Elmoreden összecsapott egy folyamatos harcban az uralomért. Elmoreden, amelyet előbb alapítottak, és hatalmas katonai erőt birtokolt, messze esélyesebb volt. De Perios-nak is megvoltak a saját előnyei. Először is, a tenger elválasztotta egymástól a két királyságot, leszűkítve Elmoreden támadási lehetőségeit. Annak is nagy jelentősége volt, hogy Perios népe hatalmas erejű ereklyéket birtokolt, melyeket még az óriások hagytak hátra, és ezeket használni is tudták katonai műveleteik során.

Ellenállhatatlan erejének ellenére, végül az Elmoreden királyság katonai ereje nem tudta leigázni Perios-t.

Tizennegyedik epizód: Beleth és az Elefántcsont torony (Ivory Tower)

Az Elmoreden királyság adott otthont az Elefántcsont toronynak, amely egy varázslóiskola volt. A varázslók a toronyban dolgoztak, hogy visszaszerezzék, tanulmányozzák és tovább fejlesszék az óriások ősi mágiáját. A torony varázslóinak hatalmas mágikus bátorsága volt, és egyszer csak a befolyásuk a királyságban megközelítette Elmoren császáráét.

Ezeknek a varázslóknak volt az egyike Beleth, minden varázslók leghatalmasabbika, és a legnagyobb elme, aki valaha is e földön járt. Megszállottá vált az óriások mágiája által, és sikerült elérnie, hogy közel minden hatalmukat megszerezte. De az óriások hatalma átkozott volt, és használhatatlan az emberek számára, és ezt megtudva Beleth ambíciói és vágyai az egekig nőttek, hogy uralhassa. Megrémülve tőle, a királyság és az Elefántcsont torony varázslói egyesítették az erejüket, hogy megszabadulhassanak Beleth-től. De Beleth ekkor már mérhetetlen sötét erőket birtokolt.

Végül az Elefántcsont torony varázslói tiltott fekete mágiát használtak, hogy legyőzzék Beleth-et, és csapdába zárták a torony pincéiben, amelyet lepecsételtek. Annak ellenére, hogy lovagok és varázslók őrizték a pecsétet, Beleth-nek sikerült azt feltörnie, és elmenekülni. A Hellbound-szigetekre repült, hogy visszaszerezze az erejét, és folytassa törekvéseit a szárazföld leigázására.

A fekete mágiának, amely bebörtönözte Beleth-et, volt még egy tartós hatása. A most Gluido-ként ismert terület részei feldúltan hevertek, és rengeteg ember veszett oda, amikor kimondták a varázslatot. A királyság ezért Beleth-et hibáztatta, és elterjesztették, hogy Beleth maga volt az ördög az emberek között.

Tizenötödik epizód: Elf viszály

Hatalmas változás következett be ez idő tájt az elfek erdeiben. Elveszítve a földrész irányítását az emberekkel szemben, az elfek lassan elveszítették az pimaszságukat. Mindannyian elfelejtették már azt a törekvésüket, hogy egyszer uralni akarák e földet, és elégedettek voltak békés életükkel a fák között.

Volt egy csoport – barna elfeknek nevezték őket – akik elégedetlenek voltak ezzel a nyugalommal. Erős vágyat éreztek, és azt javasolták, hogy folytatni kell az emberekkel szembeni háborút, még akkor is, ha ez a tiltott feketemágia használatát jelenti. Ez a hozzáállás azonban erős ellenkezésre talált a többi elf részéről.

Ez idő tájt egy ember varázsló érkezett a barna elfek közé, és a vezetőjükhöz érve így szólt: „Királya a barna elfeknek – hatalomra vágysz. De a gyenge erdei elfek és követőik félnek tőle, hogy megszerezd azt a hatalmat, melyet megérdemelsz. Azon aggódnak, hogy vagy megtámadod őket, vagy felbosszantva az embereket, sokkal nagyobb pusztítást indítasz el. Ezek azok a gyenge gondolatok, amelyek megteremtették az elf nép jelenlegi gyengeségét.”

A barna elfek királya körültekintően válaszolt: „Ki vagy te, emberi varázsló? Mi célből űzöl csúfot belőlünk?”

„Az én nevem Dasparion és magányos varázsló vagyok. De birtoklom az erőt, amelyre vágysz. Segítségedre lehetek, hogy elérd vágyaidat, de cserébe neked is segítened kell, hogy én is elérjem a sajátomat.”

„Azt, amire vágysz? És mi lenne az?”

„A fiatalságotok. Az örök élet titka.” Egy halvány mosoly bújt meg Dasparion szája sarkában.

„Jól lehet, meglehetősen képzett vagyok a varázslásban, még mindig ember vagyok, és az életem még a száz évet sem éri el. Tehát, királya a barna elfeknek, mi a döntésed? Segíthetünk egymásnak, hogy mindketten megszerezhessük azt, ami szívünk leghőbb vágya.”

Elcsábítva a Dasparion által birtokolt fekete mágia hatalmától, a barna elfek elfogadták az ajánlatát, és irányításával elsajátították a sötét művészeteket. Dasparion cserébe megkapta a halhatatlanság titkát, és elégedetten hagyta el az erdőt.

Meghallva ezeknek az eseményeknek a hírét, az elfek elűzték a barna elfeket, akik elhagyták Einhasad hitét, és Gran Kain követői lettek. Háború tört ki az elfek között. A barna elfek, Dasparion tervének megfelelően, halálos varázslatot használtak, hogy végleg elpusztítsák az erdei elfeket. De az erdei elfek, utolsó leheletükkel, megátkozták a barnákat. Az átok elrohasztotta a barna elfek erdeit, és így ők a sötétség népe lettek. Ezekután a barna elfeket sötét elfekként ismerték.

Tizenhatodik epizód: Az aranykor vége

Elmoreden aranykora az alapítástól számítva ezer esztendőn át tartott Baium császár uralkodásáig.  Személyes kisugárzása és remek vezetői képességei segítségével Baium létrehozta a királyság történelmének legerősebb hadseregét. Ez a hadsereg elűzte az orkokat, akiknek jelentékeny befolyásuk volt a királyság északi részein, vissza a sötét erdőkbe, amelyet később Ork Királyságként ismertek. Továbbá, Baium hadseregei ismételt támadásokat vezettek Perios királysága ellen, és végül megszállták Gracia déli részeit.

Öregkorában Baium elveszítette érdeklődését a hódítások iránt, és arra használta királyságának erejét, hogy egy hatalmas tornyot építetett, amely a felhőkig ért.

„Nevem félelmet szül mindenhol a földön. Életek tízezreit tudom elvenni, vagy megmenteni kezem egyetlen mozdulatával. A hatalmam végtelen. Az, hogy ezt a hatalmat csak néhány évtizedig tudom viselni, tűrhetetlen! Nem... örökkéttó életet kell szereznem az istenektől, és mindörökké uralkodni a királyságomban!”

Baium tervei szerint a varázslatos torony megépítése harminc évig tartott. Arra akarta használni a tornyot, hogy rajta felmásszon az istenek lakhelyére, és megszerezze tőlük az örök élet titkát. Amikor megmászta a tornyot, az istenek elutasították a kérését, és a következő feleletet adták neki: „Alantas emberek gyermeke, s magad is alávaló ember: Be merészelnéd szennyezni a lakhelyünket a saját örökké tartó életeddel? Semmit nem tanultál az óriásoknak adott leckéből? Nos, rendben van, ha az örökké tartó élet az, amire vágysz, teljesítjük a kérésed. De soha nem hagyhatod el a tornyodat!”

Magára vonva az istenek haragját, Baium csapdába esett egy örökkévalóságig saját tornyának tetején. A császár hirtelen eltűnése után ádáz vetélkedés tört ki a királyi család tagjai között, ahogy mindannyian versengtek a trónrakerülésért. Számos arisztokrata szintén megragadta a lehetőséget, hogy bejelentse igényét a trónra, hagyva, hogy az egészé Elmoredeni királyságot behálózza a viszály. A torony megépítésének költségei és munkálatai már meggyengítették a királyságot. A további összetűzések az üres trón felett az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Elmoreden ragyogó királysága, amely több, mint ezer éven át uralta a földet, gyors hanyatlásnak indult. Alig húsz éven belül a királyság romhalmazzá vált.

Tizenhetedik epizód: Visszatérés a tábortűzhöz

A történet, melyet élelemért és a tűz melegéért kaptunk cserébe, kellemetlen irányban folytatódott. Nem tudtuk, ki ez az idegen, és azt sem, hogy miért mondja el nekünk ezeket a történeteket. Ennek ellenére figyeltünk, rabul ejtett hallgatóságként, képtelenül arra, hogy másfelé nézzünk vagy akár megmozduljunk, mintha csak valamilyen láthatatan erő tartott volna bennünket leszögezve.

A férfi úgy viselkedett, mintha ott sem lettünk volna. Összegyüjtött néhány száraz ágacskát és némi taplót a lába körül, és a halódó tűzbe dobta. A lángok, melyek más lassan parázzsá szelidültek, újra erőre kaptak. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna felénk, a férfi újra beszélni kezdett.

„Mesém hamarosan a végére ér. A történet, amit mindjárt elmesélek nektek, ismerős – ez az emberek hatalami harca, amely ezekben a napokban is tart. Ez a föld története, Elmoreden bukása után.”

Tizennyolcadik epizód: Harc a szárazföldért

Elmoreden királyságának bukása elódázta Perios bukását, de semmi nem tudta megállítani a Gracia felől közelítő, és délnek tartó pestist, sem pedig a gyilkos hideget, amely északről söpört végig rajta. Akárcsak Elmoreden, Perios is eltűnt a történelem szürke ködében.

Ezeknek az egykor hatalmas királyságoknak a bukása után hatalmas zűrzavar alakult ki a földön, és a sötét idők felidézték a Nagy Pestisjárvány emlékét. Az emberek nemessége egymás ellen harcolt a hatalomért, néhányan még földet is adtak a más fajoknak, katonai segítségért cserébe. Az orkok megragadták ezt a lehetőséget, és minden talpalatnyi helyet, visszaszerezték erejüket. Újraszervezve hadseregüket, újra megkezdék hadjáratukat a szárazföld meghódításáért. Hadseregeik erősek voltak, és hamarosan megszállták Elmore északi részeit, de a harc a nemes és az alantas orkok között meggyengítette a hatalmukat.

A viszályok közepette az elfek nem tudtak mást tenni csak harcoltak a saját életükért sötét testvéreikkel szemben. A törpéknek nem volt esélyük az ork seregek őrjöngésével szemben, akik könnyedén félreállították őket.

Ebben az időben megjelent egy erőteljes emberi csoport, amelyet Elmore királyságnak neveztek. Azt állították, hogy ők a közvetlen utódai az Elmoreden császárának, és bár annak ellenére, hogy senki nem tudta, igaz-e, vagy csak mítosz, mégis sokan elfogadták, mert az erő és az acél igazsága állt a szavaik mögött. Az elmore-i hadsereg számos borzalmas csatában ütközött meg az orkokkal. A háború éveken át tartott, mindkét oldalon hatalmas veszteségeket okozva. A hadseregek minden alkalommal egyforma erősek voltak, jól lehet, az emberek számszerüleg felülmúlták ellenségüket, a puszta erő dolgában az ork hadsereg félelmetes ellenség volt. Végül, súlyosan elpáholva, az orkok ismét visszaűzettek saját földjükre, ahol várták az alkalmas pillanatot, és bosszút forraltak. A törpék is hasonló sorsra jutottak, már az a kevés, aki megmaradt közülük, és száműzve lettek az emberek földjéről a Tüske (Spine) Hegyek mélyére.

Már megfogyatkozott katonai erejével, Elmore hadserege végül igába hajtotta az északi földek mindegyikét, és dél felé masírozott, hogy küldetésének megfelelően újra egyesítse a földet Elmore zászlója alatt. De a megosztott föld egyesítése lehetetlen volt. Oren, a legerősebb déli királyság, visszaverte a támadó hadsereget erős varázslóival és jól képzett zsoldosaival, és Elmore nem tudott mit kezdeni azzal a vadsággal, amivel e sereg védte a saját földjét.

Számos déli királyság növekedett Oren védelme alatt és együtt lassan nemzetté alakultak. Ezek a királyságok megtartották maguk között az egyensúlyt, és erőssé és virágzóvá váltak.

Tizenkilencedik epizód: A Két Királyság felemelkedése

A rengeteg háború nemzedékeken át folyt, és a káoszból kiemelkedve, Gracia volt az első, aki összefűzte az egység szálait. Egy Paris neveztű férfi, katonai bátorságával és óriási erejével dicsőséget hozott a népének, megnyerve rengeteg csatát, és magának követelve földeket Beheim nevében. Paris akkor szerzett legendás hírnevet, amikor szembeszállt serege élén a gonosz Quaser-i felföldiekkel. Egy ádáz csatában, amelyet Tor-ral, Quaser legerősebb harcosával vívott, Paris súlyosan megsebesítette ellenfelét. Mivel ezelőtt soha nem vesztett el egyetlen harcot sem, a legenda szerint a sebesült Tor azt mondta: „Te tényleg ember vagy? Micsoda erő, micsoda gyorsaság!”

Ellensége előtt állva, Paris végignézett a harcmezőn, és válaszolt: „Minden vágyam, hogy egyesítsem ezt a földet... Észak bátor harcosa, add nekem a hűséged, és együtt mindenkit legyőzünk, aki ellenáll nekünk.”

Ezidáig Paris a Fehér Sólyom Lovagokat, a Szél lovagjait vezette, most pedig az újonnan szövetkezett felvidékiekkel együtt átsöpörtek Gracia-n, győzelmet győzelemre halmozva. Beheim országa ötszörösére növekedett, és akárcsak Paris, fokozatosan emelkedett a királysággal szemben, és végül megszerezte a trónt.

Időközben a déli földeken is események történtek, és sokan aggodalommal hallgatták a Gracia-ról és Elmore-ról érkező féktelen hiradásokat. Egy karizmatikus vezető, Raoul jelent meg a színen, és saját zászlója alatt gyüjtött össze haderőt. Mivel meggyőzően tudott beszélni, ezért azokat, akik szembeszálltak vele, nem fegyverekkel, hanem szavakkal győzte le. Beszédeinek egyike szokás szerint következőképp zajlott:

„Urai a földnek! Nem látjátok, mi történik határainkon túl? Rettentő ellenségek masíroznak felénk, miközben mi csak beszélünk! Elmore királysága régóta kutatja gazdagságunkat és földünket, és csak az alkalomra várnak, amikor lesújthatnak! Ha a Gracia-i területek a tenger túloldalán szintén úgy döntenek, hogy támadnak, legázolnak bennünket! Nincs más választásunk, minthogy egyesítsük seregeinket egyetlen zászló alatt, és készüljünk a háborúra!”

Raoul a hitet használta fel, hogy szorosan egymáshoz kösse a déli államokat. De Elmore királyság fenyegetése nem volt olyan nagy, mint amilyennek látszott, mert ők el voltak foglalva az orkok tömeges lázadásával, és nem maradt idejük arra, hogy Aden-ra is figyelmet fordítsanak.

Ennek ellenére, Raoul először egyesítette erejét hű szövetségesével, Innadril-al, és ezek az országok együtt megalapították Aden királyságát. Paristól eltérően, Raoul egy vértelen hadjáratot vezetett, és könnyedén haladt nyugat felé, megszerezve Giran-t és Dion-t.

Orenben találkozott először olyanokkal, akiknek nem tetszett a terve. Oren magának követelte a déli államok vezérének a szerepét, és magán kívül nem fogadott el senki mást. Végül a két királyság összecsapot, és Aden jelentős győzelmet aratott. Gludio királyság, miután látta az Aden-i sereg erejét, önként felajánlotta szövetségét Adennek, teljessé téve ezáltal Aden egyesítését. Ezért vált Raoul ismerté úgy, mint az Egyesítő Király.

Huszadik epizód: A föld örökösei

Nem sokkal Aden egyesítése után, Gracia megszilárdította hatalmát a saját földjén, miután az utolsó ellenség, a Hwuh-ok is Paris kezei közé kerültek. Paris Arpenino-t tette meg új fővárosának, és újraszervezte királyságát.

Az újra hatalmas Aden olyan erőnek bizonyult, miután sikeresen megvédte magát Elmore támadásával szemben, amellyel számolni kell. Mindazonáltal, egy új lap nyílt Aden történelmében, amikor Raoul hirtelen, tragikus módon elhalálozott. Érezve a pillanatot a támadásra, Elmore ismét behatolt Aden északi területeire. Raoul örököse, Trabis sikeresen visszaverte a támadókat, de hamarosan ő is elhunyt egy titokzatos betegségben. A következő a trón öröklésének sorrendjében egy tizenhat éves fiú volt, Amadeo.

A híreket halva Paris felkiáltott: „A mennyek segítik Gracia királyságát! Egy tizenhat éves király? Ez lesz Aden bukása!”

De Paris túlságosan is alábecsülte az ifjú Amadeo-t. Az ifjonc király brilliánsan védekezett egy nagyszabású Elmore támadás ellen, és Paris úgy érezte, hogy az alkalom, amikor meghódíthatta volna Adent, lassan kicsúszik a kezéből. Figyelmen kívül hagyva mindenki tanácsát, beleértve hűséges jobbkezét, Dilliost, Paris tömeges támadást rendelt el Aden ellen vizen és földön.

Az eredmény katasztrófális volt.

Asteir, Elmore elűzött királya, egyesítette erejét Adennel, apjának régi ellenlábasával.

„Nem szégyelled magad? A saját kardod által kell elesned azért, mert atyád ellenségének oldalára álltál!” ordított Paris dühében.

Asteir lesöpörte a megjegyzést és válaszolt, „A kölyökkel majd foglalkozom később, de most te vagy a legfontosabb zsákmányom.”

Giran csatája a háború fordulópontjává vált, és a Gracia-i csapatok, legyőzve és elkeseredetten visszavonultak saját országukba. Az adeni invázió kudarca mély sebet ejtett Paris büszkeségén, hiszen őt még sosem győzték le. Végül, nem sokkal ezután Paris megbetegedett és meghalt.

A Gracia-i örökös egy gyenge ember lett, Carnaria, akit sokan alkalmatlannak tartottak az uralkodásra. Ennek ellenére Cucarus ellenszegült Carnaria trónkövetelésének. Támogatva Paris egykor hű tanácsadójával, Dillios-sal, Cucarus népszerűvé vált a Gracia-i emberek körében, így aztán ő és Carnaria két részre osztották a birodalmat. Észak és Dél-Gracia elkeseredett ellenségekké váltak, és a harcuk minden erejüket felemésztette.

Ez volt a legjobb hír Amadeo számára, aki felhasználta a harcok közötti szünetet, hogy megerősítse az Adeni királyságot. Erőfeszítéseinek köszönhetően Aden, Elmore és Gracia békeszerződést kötött egymással, és egy nyugtalan, békés korszak következett.

Huszonegyedik epizód: Epilógus

Amikor a férfi befejezte a történetét, a fény lassan elkezdett fellopakodni az éjszakai égre. A hosszú éjszaka már elmúlt, és közeledett a hajnal. A tűzből nem maradt semmi más, csak egy kevéske parázsló hamu. A mesemondó még egyszer meggyújtotta a pipáját, és elmélkedve szívott rajta egyet.

„Az én történetem véget ért. Ahogy az idő telik, talán újra folytatódik a történet. Ki tudja, egy nap talán a ti neveitek is benne lesznek a mesémben...”

A reggeli napfény egyre erősödött, én pedig éreztem a sürgetést, hogy egy jelentős esemény történt velem. Tétova kísérletet tettem rá, hogy megtaláljam a hangomat, aztán meg mertem kérdezni, hogy „Ki vagy te? Miért mesélted el nekünk ezeket a történeteket, és egyáltalán, honnét tudsz róluk?”

A férfi szó nélkül állt lábra. Ahogy felállt, egyre magasabb lett. Amíg ült, teljesen átlagos férfinak tűnt, de most már óriás volt, majdnem húsz láb magas – árnyékot vetve teljes társaságunkra. Vonásai továbbra is megkülönböztethetetlenek maradtak csuklyás köpenye alatt. Aztán lassan, finoman, elkezdett eltűnni! Nem tudom másként leírni, mint hogy elfonyadtak az élek, aztán hirtelen jött egy széllökés, ő pedig eltűnt, mint a   por.

Soha nem mondta meg nekünk, de most már úgy gondolom, hogy tudom, ki volt ő. A magát elváltoztatva a világ fajainak történeteket mesélő viselkedése pontosan olyan, mint amit attól vár az ember, aki a világ kezdete óta létezik. Talán éppen az, aki az emberiséget teremtette?

Fordította: Kyjan Forrás: NF